tanmese felnőtteknek

Szeretem a tanmeséket,mert ezek a tudatalattinkhoz közelebb visznek és egyszerre hatnak az érzéseinkre és a gondolatainkra is.

Egy vadász megfogott egy kismadarat. A madárka azt mondta a vadásznak, hogy ha szabadon engedi,három felbecsülehetetlen értékű tanácsot ad neki. A vadász hosszan tépelődött, majd belement az alkuba.
A kismadár első tanácsa az volt, hogy ne ragaszkodjon a dolgokhoz, hagyja, hadd jöjjenek, hadd menjenek. A vadász úgy gondolta, ez jó tanács, és kiengedte a markából a madarat. A második tanács így szólt: bízzon abba, amit közvetlenül érez és tapasztal. A vadász úgy gondolta, hogy ez is jó tanács, és engedte, hogy a madár felszálljon egy közeli fára.Amint ez megtörtént, a kismadár harsányan nevetve felrepült. A vadász utána kiáltott, és megkérdezte,mi olyan mulatságos, mire a madár így válaszolt:
Ha tudnád, hogy nálam van a világ legértékesebb gyémántja, nem engedtél volna el.És még jobban nevetett.
A vadász dühbe gurult, é kiabálni kezdett,hogy a madár azonnal jöjjön vissza. A madárka persze, ügyet sem vetett rá.
Hát jó, de akkor legalább tartsd be,amit ígértél-mondta. Halljam a harmadik tanácsot!
Ugyan miért mondanék neked bármit is, te ostoba, amikor az első két tanácsomat sem fogadtad meg, hiszen nem hagyod csak úgy jönni és menni a dolgokat.Nézd, hogy dühbe gurultál és próbálsz újra megfogni. És az érzékeidben sem bízol, különben felfognád,hogy egy olyan apró madár, mint én nem rejtheti el apró testében a világ legértékesebb ékkövét.
A madár nevetve elfordult, hogy elrepüljön.
-Mivel nem az első két tanácsom szerint cselekedtél, nem vesztegetem rád a harmadik bölcsességemet. Azzal messze szállt.
Ezzel tulajdonképpen megadta a vadásznak a harmadik és egyben legjobb tanácsot is:
Bármilyen tanács felesleges, ha nem fogadjuk meg.
Will Parfitt könyvében találtam ezt a mesét. Azért tartom elgondolkodtatónak, mert gyakran tapasztalom, hogy azok az emberek, akik tanácsért jönnek hozzám, milyen kevéssé fogadják meg azt, amit mondok.Paradox helyzet.Inkább szenvednek tovább.

Olvasd el ezt a blogbejegyzést!

Olvasd el ezt a blogbejegyzést!

Oriah hegyi öreg indián verse

Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse....



Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
Hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,
az enyémmel vagy a tieddel,
hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk
az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétéből
ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy IGEN !!

Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?
Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni,hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

A nagy pillanat

Nagy pillanat számomra, hogy leütöttem az első betűket és elindul a blogom. Fogalmam sincs róla el fogja e olvasni valaki is. Mindenesetre komoly izgalommal belevágtam az izgalmas kísérletbe. Olyan ez, mint amikor gyermekkoromban beledobtam egy kavicsot a kútba és folyamatosan azon fantáziáltam mi fog előbukkanni tündér vagy boszorkány.

Szeretném veletek megosztani mindazokat a tapasztalataimat amiket hasznosnak tartok magas és talán más számára is, vagy csak érdekesnek lehetnek. Jelen pillanatban fogalmam sincs mi sikeredik ebből. Azzal, hogy magamnak is megfogalmazok dolgokat, magasabb szintre emelem és megerősítem. Persze,ha hülyeségeket fogok írni azzal is szembesülnöm kell. Úgy érzem ez egy belső kényszer önmagam kifejezésére és megfogalmazására,vagy ki tudja?

Egyetlen gondolat nincs a világon,amit már ne gondoltak volna. Tudok e elég érdekes és egyedi lenni? Én aki igazából sosem írtam? Ki veszi a fáradságot,hogy elolvassa? Nem igazán tudom, de a belső hajtóerő arra buzdít,hogy írjam meg. A kellemes várakozás teli izgalom, amit érzek bearanyozza a délelőttömet. Na jó, leszállok a földre és indulok a konyhába ebédet főzni!